Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben megalapította AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ -at, elismerve ezzel a főépítészi tevékenységet, az önkormányzati, állami (területi) főépítészek munkáját.

A Díj első alkalommal a Nagykanizsán 2000 augusztusában megrendezett V. Országos Főépítészi Konferencián került átadásra, majd a következő konferenciákon minden évben.

A Díj odaítélésére írásbeli javaslat alapján kerül sor. Javaslatot bármely főépítész, önkormányzati és hivatali vezető, vagy bármely szakmai és önkormányzati szervezet, illetve szövetség tehet.
A Díjra nem javasolható hivatalban lévő állami főépítész, továbbá olyan személy, aki az Alapító Okirat szerint részt vesz a Díj odaítélésének véleményezésében.
A konferenciát rendező település főépítésze a rendezés évében nem kaphat Év Főépítésze Díjat.

Az Év Főépítésze Díjat minimum 10 éves főépítészi gyakorlattal rendelkező főépítész kaphatja meg, míg a Főépítészi Életmű Díj feltétele minimum 20 éves főépítészi gyakorlat.
A díjat határon túli főépítész, egyházi és intézményi főépítész kivételesen indokolt esetben, további díjként megkaphatja.

A javaslatok benyújtási határideje a Visegrádon, 2022. szeptember 7-9. között megrendezésre kerülő XXVI. Országos Főépítészi Konferencia időpontját figyelembe véve 2022. augusztus 8.

Amennyiben a FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ és AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ adományozására javaslatot kíván tenni, kérem,
hogy azt a javasolt személy szakmai munkásságának részletes bemutatásával és szöveges indoklással 2022. augusztus 8-ig
juttassa el az Országos Főépítészi Kollégium Titkárságára e-mailben vagy postai úton (e-mail cím: foepiteszek@foepiteszek.hu,
postacím: Salamin Ferenc, Országos Főépítészi Kollégium, 1024 Bp. Margit krt. 5/a.)

A Díj alapító okirata, a „Főépítészi Életmű Díj”-ban és "Az Év Főépítésze Díj"-ban részesültek névsora a www.foepiteszek.hu weboldalon
a „Főépítészek” főmenü, Főépítészi díj menüpont alatt megtalálható (link: http://www.foepiteszek.hu/foepiteszek-dijak).

Salamin Ferenc
az Országos Főépítészi Kollégium elnöke

Dokumentumok

foep_dij_alapito_okirat_1.pdf Megtekintés
foep_dijazottak_2000-2021.pdf Megtekintés
ofk_felh_v_s_foepdijra_2022.pdf Megtekintés

Kategóriák

Hírek

Beküldte

Téglás Zsófia | 2022-07-18 09:47