Hozzuk együtt tető alá! - Pályázat Creaton termékekkel tervezett és megvalósult középületek tervezői számára

  • pályázati felhívás
2013.06.11.

Határidő: 

2013.11.12.

Kerámia tetőcserép középületeinken
Két fordulós pályázat Creaton termékekkel tervezett
és megvalósított középületek tervezői számára

 

Várjuk a pályázatokat a II. fordulóra!

 

A új középületek tervezése során általánosságban talán nagyobb súllyal esik latba a funkcionalitásra törekvés, a gazdaságossági szempontok miatt is az építési előírások sarokpontjaira kiemelt figyelemmel folyó tervezés. Ugyanakkor az épített környezet meghatározó részeiként a középületeink sem nélkülözhetik az esztétikai megfontolásokat az épületek egésze, és a tető kapcsán sem.

 

Különösen igaz ez a műemlékek vagy műemléki környezetben álló épületek esetén, ahol a kerámia tetőcserép lehet előírás, akár a környezethez illeszkedés igényére, vagy a megbízói elvárásra adott válasz, minden esetre kézenfekvő, logikus és szép megoldás.

 

A Creaton Hungary Kft., Magyarország egyik legmeghatározóbb tetőcserép gyártója azzal a céllal írja ki „HOZZUK EGYÜTT TETŐ ALÁ!” címmel két fordulós pályázatát, hogy felhívja a figyelmet a kerámia tetőcserepek középületeken történő használatának előnyeire, szépségeire, vagy azokra a műszaki megoldásokra, amelyeket ezen ősi anyag mai modern gyártástechnológiával készült elemei nyújtanak.

 

Ezért a pályázattal keressük az egyszerűt, a kézenfekvőt, az egyszerűen szépet, és valóban különleges műszaki megoldást felsorakoztató, kerámia tetőcseréppel készülő, vagy elkészült középületek tetőit.

 

PÁLYÁZATI KIÍRÁS
HOZZUK EGYÜTT TETŐ ALÁ!

 

Kerámia tetőcserép középületeinken
Két fordulós pályázat Creaton termékekkel tervezett
és megvalósított középületek tervezői számára

 

A Creaton Hungary Kft. (továbbiakban: kiíró) 2013. évben 2 fordulós, országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban: pályázat) hirdet középületek tervezői részére.
A pályázat tárgya lehet új építésű vagy felújított, valamint műemléki épületek rehabilitációja is.

 

ELSŐ FORDULÓ: TERVEZÉS ALATT ÁLLÓ ÉPÜLETEK

 

A pályázat első fordulójában tervezés, ill. megvalósulás (azaz kivitelezői pályáztatás vagy kivitelezés) alatt álló épületek jogosult tervezői a Creaton tetőcserepek felhasználásával készült, építési engedéllyel (jogerő nem szükséges) rendelkező épületek terveivel pályázhatnak.
A pályázat zsűrije a tervezett épületeken a Creaton kerámia tetőcserép változatos felhasználási lehetőségeit, megvalósítási módjait keresi az egyszerűtől a legbonyolultabbig.

 

MÁSODIK FORDULÓ: MEGVALÓSULT ÉPÜLETEK

 

A pályázat második fordulójában 2012. január 1-je és 2013. november 8. között használatba vételi engedélyt kapott Creaton termékkel megvalósult épületek pályázhatnak kategória nélkül.

 

BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG MINDKÉT FORDULÓBAN

 

Marosi Miklós, Ybl- és Pro Achitectura díjas építész, az MMA rendes tagja
Földes László, Ybl-díjas építész, UIA Council tag
Dr. Fülöp Zsuzsanna, okl. építészmérnök, okl. épületszigetelő szakmérnök, egyetemi docens
Kelemen Sándor, építészmérnök, a Creaton Hungary Kft. szaktanácsadója

 

PÁLYÁZATI DÍJAK, ELISMERÉSEK

 

A zsűri a legjobb pályaműveket mindkét fordulóban alábbi díjakkal ismeri el.

Díjak fordulónként

1.     díj - 250 000 Ft
2.     díj - 150 000 Ft
3.     díj - 100 000 Ft

 

JELIGE: KÜLÖNLEGES MEGOLDÁSOK

 

Minkét fordulóban a zsűri külön díjazhatja a tervező által érdekesnek, tanulságosnak, példamutatónak, szakmailag előre mutatónak, a szakmai közvéleménnyel megosztandónak ítélt megoldásait. Ennek feltétele a pályázathoz csatolt maximum 1 oldalas tervezői leírás és a megoldás szemléltetéséhez szükséges rajzok megjelölése.
Pályázati kategória: Különleges megoldások

 

A Díjat az építész kapja. A Kiíró fenntartja a lehetőséget a beérkezett anyagok alapján a díjak és elismerések megosztásának, és díjazásának módosítására.
A díjazásban nem részesült pályázatokat a Bíráló Bizottság nem őrzi meg.
A pályázati díjakhoz kapcsolódó adóterheit a kiíró átvállalja, és az adóhatóság felé teljesíti.

 

PÁLYÁZATI ANYAG

 

A pályázaton történő részvétel feltétele az alábbiakban ismertetett pályázati anyag és az alábbi nyilatkozatok és engedély-másolat elektronikus benyújtása, annak az alábbiakban megjelölt online felületre (továbbiakban: pályázati oldal) történő feltöltése.
akcio.creaton.hu/palyazat

 

MINDKÉT FORDULÓ PÁLYÁZATI ANYAGÁNAK TARTALMA

 

Az építési engedélyezési dokumentációval azonos részletességű és léptékű tervek (tervlapok). Az épület címét is tartalmazó, egyértelmű névvel könyvtárba rendezett, egyértelműen és beazonosíthatóan elnevezett file-ok megadása szükséges.

  •     határozat építési engedélyről (jogerő nem szükséges)
  •     helyszínrajz
  •     alaprajzok
  •     metszetek
  •     összes homlokzat
  •     műszaki leírás

valamint

  •     min. 10 db színes fénykép (min 300 dpi), az épületről és a tetőről, annak az építész által fontosnak ítélt részleteiről (az első fordulóban új építésű épület esetén látványtervek, felújítás esetén a tárgyi épületről illetve az esetleges kivitelezésről készült fotók).

A PÁLYÁZATI RÉSZVÉTEL FELTÉTELE MINDKÉT FORDULÓ ESETÉN AZ ALÁBBI ŰRLAPOK PÁLYÁZATI OLDALON TÖRTÉNŐ KITÖLTÉSE:

Az alaki vagy tartalmi feltételeknek meg nem felelő pályázatokat Bíráló Bizottság indoklás nélkül elutasíthatja.

 

ELSŐ FORDULÓVAL KAPCSOLATOS HATÁRIDŐK

 

A pályázat meghirdetése:  2013. február 1.
A pályaművek beadása:  2013. május 7. - 24.00
Eredményhirdetés és díjkiosztás:  2013. május vége

 

 

MÁSODIK FORDULÓVAL KAPCSOLATOS HATÁRIDŐK

 

A pályázat meghirdetése:  2013. február 1.
A pályaművek beadása: 2013. november 12. - 24.00
Eredményhirdetés és díjkiosztás: 2014. január elején a hagyományos Creaton Tetőszépségverseny díjátadó ünnepségén

 

További információ a pályázat benyújtásával kapcsolatosan a pályázat lebonyolítójától kérhető:

 

Build-Communication Kft.
2040 Budaörs, Kolozsvári u. 8/a.
T: (23) 611-028
F: (23) 611-029
infoatbuildmarketing.hu

 

További információ a Creaton Hungary Kft. termékeivel műszaki megoldásaival kapcsolatosan, illetőleg alkalmazástechnikai CD (Archicad) igénylése:
E-mail: infoatcreaton.hu, valamint Kelemen Sándortól (sandor.kelemenatcreaton.hu, T: (30) 929-1298)

 

Pályázati kiírás

Jelentkezési adatlap

 

Forrás: www.creaton.hu