URBANISTA FELSŐFOKÚ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

  • felhívás
2016.06.03.

 

URBANISTA FELSŐFOKÚ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

 

A BME Urbanisztika Tanszéke az Urbanista Szakirányú Továbbképzés 2014-16-os évfolyamának kifutása után új évfolyamot hirdet 2016. szeptemberi indulással.

 

A képzés négy féléven keresztül az urbanisztika legfontosabb témaköreit havonta egy-egy háromnapos tematikus konferencia formájában tárgyalja. Különleges figyelmet szentelünk a településrendezés témakörének, amelyet két elméleti konferencia mellett egy helyszíni gyakorlat és három félév vezetett gyakorlat mélyít el. A négy intenzív félév szakdolgozattal és államvizsgával zárul.

A képzés helyszíne az Urbanisztika Tanszék, tandíja félévenként 190.000 Ft. A tanfolyamra építészmérnök, építő¬mérnök, tájépítészmérnök, településmérnök, közlekedésmérnök, környezetvédelmi mérnök szakos egyetemi vagy főiskolai oklevéllel lehet jelentkezni. Ugyancsak várjuk a településtervezésben-településfejlesztésben dolgozó geográfus, jogász, közgazdász, szociológus kollégákat.

 

Jelentkezés:
2016. június 30-ig
a BME Központi Tanulmányi Hivatalánál diplomamásolattal és a honlapról letöltendő, kitöltött adatlappal (http://www.kth.bme.hu/urlap).

 

További információk a képzés vezetőjénél:

Szabó Julianna PhD
1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. II. 93.
tel: (+36 1) 463-3847
email: szabojuliannaphdatgmail.com

 

Tematika