2019-ben megünnepeltük „Az Év Belsőépítésze” pályázat 20. évfordulóját. Ez évben kerül sor a 21. pályázatra „Az Év Belsőépítésze – 2019-2021” -re. A díjátadás tervezett időpontja 2022. december.

A Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata és Laki Péter alapító ebben az évben is pályázatot hirdet „Az Év Belsőépítésze – 2019-2021” díjra.

A Laki Péter által alapított díjat évente a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata adományozza kiemelkedően magas vagy különös tervezői értékekkel rendelkező belsőépítészeti munkáért.

Sajnos a pandémia nem tette lehetővé a pályázatot a közbenső évekre, ezért a három évben átadott épületek belsőépítészeti munkáit várjuk a pályázatra.

Várjuk azokat a munkákat, amelyek ezekben az években készültek el, függetlenül azok nagyságától. Pályázhat kis és nagy területű épületbelső csakúgy, mint középület, lakás, üzlet, oktatási épület, egészségügyi épület vagy más közösségi- vagy közönségforgalmi épület, állami vagy magánberuházás.

Örömmel vesszük az építtetők, használók, üzemeltetők, kivitelezők jelölését is egy-egy általuk szeretett és javasolt belsőépítészeti munkára. Ebben az esetben a jelöléseket kell eljuttatni a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozat vezetőjéhez címezve: ecker.judit@art-tax.hu. A jelölésben fel kell tűntetni az alkotás címét, a tervező nevét, elérhetőségét. A jelölések alapján a Belsőépítészeti Tagozat vezetője felkéri az alkotót a pályázat beadására.

A jelölések határideje: 2022. augusztus 1. – hétfő 12 óra.

A pályázati dokumentáció:

A dokumentációnak nincs kötött formája, de lehetőség szerint 70x100 cm-es kép akasztókkal ellátott tablókon kérjük beadni, mert a pályázatokat az ünnepélyes díjátadás alkalmával kiállításon mutatjuk be.

A pályázat anyagát elektronikus adathordozón is be kell adni, külön könyvtárban a tablókon elhelyezett képek nyomdai felhasználásra alkalmas méretében és formátumában (jpg). A szöveges anyagokat word formátumban kérjük. A pályázathoz csatolni kell a fotók felhasználásáról szóló nyilatkozatokat, a pályázó(k) adatait – név, cím, telefon, e-mail, több pályázó esetén szerzői díj megoszlása.

A beadott pályázati anyag a későbbi publikációk miatt a pályázat kiírójának tulajdonába kerül.

A résztvevők köre:

A pályázaton részt vehetnek mesterszintű belsőépítész végzettségű (okl. építész tervező művész, okl. belsőépítész művész, okl. építőművész, okl. belsőépítész környezettervező művész) és/vagy belsőépítész jogosultsággal rendelkező tervezők. Miután a belsőépítészeti tervezés 2014. január 1. óta jogosultsághoz kötött tevékenység, a pályázóknak rendelkezniük kell a jogszabályban előírt kamarai tagsággal is. A kamarai jogosultsági számot kérjük a pályázat írásos dokumentációjában közölni.

A pályázatok beadása:

A pályázatokat a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozatához címezve a Magyar Építészek Házába - 1088 Budapest, Ötpacsirta u.2. személyesen, kivételes esetben postai úton kell eljuttatni.

A pályázatok beadási határideje: 2022. szeptember 26 (hétfő)- 29. (csütörtök) között 9.00 és 15.00 óra között, Ulrich Tamás-nál MÉK Titkárság földszinti iroda.

A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el.

A zsűri tagjai:

  • Dr. Finta József Kossuth díjas építész, a zsűri elnöke
  • O. Ecker Judit Ferenczy Noémi díjas belsőépítész a MÉK Belsőépítészeti Tagozatának elnöke, a zsűri társelnöke
  • Zoboki Gábor Kossuth és Ybl díjas építész
  • Hefkó Mihály Ferenczy Noémi és Ybl díjas belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
  • Tóth Tibor belsőépítész a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Belsőépítész Választmányának vezetője
  • Láng Judit belsőépítész a Magyar Belsőépítész Egyesület elnöke
  • Schinagl Gábor Munkácsy díjas belsőépítész a Képző- és Iparművészek Szövetsége Belsőépítész Szakosztályának vezetője
  • Kovács Zoltán belsőépítész, a MÉK Belsőépítészeti Tagozatának vezetőségi tagja
  • Czakó Kálmán belsőépítész, a MÉK Belsőépítészeti Tagozatának vezetőségi tagja

Kérdésekkel O. Ecker Judit tagozatvezetőt lehet megkeresni a 06/1 341-0104/15 mellék telefonszámon vagy az ecker.judit@art-tax.hu">ecker.judit@art-tax.hu e-mail címen.

Kérünk mindenkit, hogy a felhívást az ismerősök és a barátok körében is terjessze.

Budapest, 2022. június 30.                                         

O. Ecker Judit – tagozatvezető

Forrás: www.mek.hu

Kategóriák

Hírek

Beküldte

Téglás Zsófia | 2022-07-01 07:28